Nyomtatás

Lakóhelyi környezetünk állapota

Üröm Község Önkormányzata a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995 évi LIII. törvény (továbbiakban: KV Tv.) 51. § (3) bekezdésére hivatkozásul, a KV tv. 51/A §-ának előírásai alapján tájékoztatja a lakosságot a környezet állapotáról, a lakókörnyezetre hatást gyakorló tevékenységekről, illetve a környezet állapotának megőrzése ügyében a fent megjelölt időszakban tett intézkedéseinkről.

A jelenleg érvényben lévő településünk környezetvédelmi programban (továbbiakban: TKP) előírt, illetve önként vállalt feladatok figyelembevételével a környezetünk védelme érdekében a következő intézkedéseket tettük:

A közszolgáltató tevékenységei közé tartozik a háztartási hulladék heti egy alkalommal történő begyűjtése, a szelektív hulladék (fém, műanyag, papír), csomagolási hulladék (üveg), illetve a zöldhulladék és fenyőfa elszállítás, mely háztól történő begyűjtést követően kerül a hulladéklerakóban.

Ezen felül a szerződöttek számára évi egy alkalommal igénybe vehető a lomtalanítás, és évi egy alkalommal a Polgármesteri Hivatal szervezésében -előzetes időpont egyeztetést követően- elektronikai és veszélyes hulladék gyűjtése, melynek lebonyolítása egy hulladékgyűjtő pontont kijelölésével valósult meg. Ezek részletes szabályait a szolgáltató által kiadott tájékoztató tartalmazza, mely a település honlapján, hirdetőtáblán, illetve a helyben szokásos módon kihirdetésre került.

A lakosság részéről begyűjtött elektronikai hulladék mennyisége: 5320 kg, míg a veszélyes hulladék mennyisége: 1478 kg volt. (Ebben az elszállítási időszakban a kedvezően megkötött szerződésnek és a Szolgáltatóval kiépített jó kapcsolatnak köszönhetően az Önkormányzat részére plusz költséget nem jelentett.)

A korábbi évekhez hasonlóan, ismételten megszervezésre került a rendszeresen elszállított zöldhulladékon felül, +1 alkalommal történő begyűjtés. Az idei évben ezt az alkalmat sikerült még egy nappal meghosszabbítani, így a zöldhulladék begyűjtésére kijelölt napok 2023. 12. 07. és 08. napjára szerveződött. Az önkormányzat ezzel kívánja kompenzálni a lakosságot a közterületről történő szerves hulladék összegyűjtést. A szolgáltatóval történő egyeztetés alapján megállapításra került, hogy az elszállítás rendben megtörtént. Az őszi zöldhulladék mennyisége: 65.84 t volt és 4. 247. 042 Ft-ba került. Ennek teljes költségét az Üröm Község Önkormányzat finanszírozta. 

Veszélyes hulladék: A 2021-es évtől a kijelölt 2 gyűjtőpontra rendszeresen érkezik a háztartásokban összegyűjtött használt sütőolaj is. A lakosság nagy számmal vette igénybe ezt a lehetőséget is. Így a 2023-ban 1088 kg használt olajat szállíttatunk el. Az előző évhez képest 28 kg-mal emelkedett a leadott használt olaj mennyisége, ami nem túl sok, de bízunk benne, hogy egyre többem tudják és fognak élni ennek lehetőségével is.

Az elszállítást továbbra is a Biotrans Környezetirányítási és Hulladékgazdálkodási Kft. végzi, ezért a gyűjtés szabályait is a cég határozta meg. A háztartásban keletkezett sütőolaj a gyűjtőpontokon elhelyezett 240 literes, sárga színű, műanyag és zárható gyűjtőedényben, zárható tetejű műanyag palackban vagy befőttesüvegben helyezhető el.

Az elszállítás a gyűjtőedények megteltét követően a telefonon történő egyeztetés után kerülnek elszállításra, melyről elmondhatjuk, hogy pontosan és rendben működik.

A szolgáltatás az Önkormányzat részére költséggel nem jár.

Ezúton is köszönjük a lakosság gyűjtésben történő részvételét.  

Elhagyott hulladék: A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. előírásainak változása miatt a jegyzői hatáskörben csak a közterületi, illetve önkormányzat tulajdonában lévő területeken elhagyott hulladékkal kapcsolatban van intézkedési jogkörünk, de lakóhelyünk tisztántartására, az elhagyott hulladékok felderítésére, megszüntetésére így is nagy figyelmet fordítottunk. Folyamatosan ellenőrizzük a számunkra ismeretes illegális hulladék elhelyezésére használt területeket, befogadjuk a hatáskörünkbe nem tartozó kérelmeket, melyeket haladéktalanul továbbítunk az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező Környezetvédelmi Hatóságoknak. Szükség esetén táblák kihelyezésével hívjuk fel a figyelmet a hulladék elhelyezésének tilalmára, illetve azok megsemmisülése esetén pótoljuk azokat.

Az előző években lefolytatott eljárásoknak köszönhetően csökkent az elhagyott hulladékkal kapcsolatos bejelentés.  

A jelen időszakban 7 alkalommal kellett elhagyott hulladék ügyben intézkedni, illetve 3 alkalommal került sor áttételre.

A rendeletre hivatkozásul a lakosság zavarása, az ingatlanának megóvása érdekében a fent megjelölt időszakban nagy számban nyújtott be kérelmet. Ezen hatósági eljárások során az ingatlan tulajdonosait a rendeletben előírtak szerint a növények karbantartására köteleztük. Jelen időszakban 30 db eljárásra került sor, melyből 3 db a fellebbezés elbírálását követően került lezárásra.

Közterületi fák karbantartása: Nagy gond és feladat a településen főként a régi utcákban telepített és mostanra kiöregedett fák karbantartása. A közlekedést és a villamos hálózatot érintő fás szárú növények karbantartására, a kiszáradt fák kivágása, a zöld hulladék elszállítása. Jelen időszakban: kb. 32 esetben került sor a közterületi fa karbantartására.

A játszótereken, az intézmények területén lévő fásszárú növények állapotát rendszeresen ellenőrizzük, szükség esetén a veszélyessé vált fák kivágását, illetve szükség szerinti karbantartásukat ellenőrizzük.

Megoldódott az önkormányzati tulajdonban lévő 1601 hrsz-ú önkormányzati területen évek óta halmozódott hulladék ügy. A temető melletti területen nagy mennyiségben történik zöldhulladék elhelyezése, melynek kezelése és elszállítása nagy gondot okozott. A nyár folyamán a terület kitakarításra került, a helyszínem megtörtént a darálás, azt követően a hulladék elszállítás. A felhalmozódott hulladék mennyisége: 240 m3, költsége: 1.200.000 Ft. volt.

Parkok és terek karbantartása: Üröm Rendezvény tér, a Dózsa Gy. út és a Mészégető sarok Templom tér és környéke, valamint a Fő utcai parkban virágágyak beültetése, az ott lévő növények metszési munkálatainak elvégzése megtörtént, melynek költsége bruttó 10.114.000- Ft. Az ár tartalmazta a virágágyak őszi rendbetételét is.

A tavaszi áradás nagy károkat okozott a Cigány-patak medrében több helyen is. A meder fala beomlott, a támfal megsérült és a víz lefolyásának szabályozására elhelyezett gabionokat elsodorta a víz. Ezek helyreállítása a nyár folyamán elkészült, mely 2.818.900 Ft. volt a költsége.

Elkészült a Kövirózsa utcában a vízelvezető rendszer, illetve az utcai árok újjáépítése a megfelelő lejtéssel, ezzel a csapadékvíz zavartalan lefolyása biztosítottá vált. Költsége: 5.300.000 Ft.

Üröm Község Önkormányzata